A ”Natasa” egy huszadik századi bábeli torony története - és egy huszadik századi "bábeli" szerelemé. Arról szól, hogy ebben a században már össze se kell zavarni az emberek nyelvét ahhoz, hogy ne értsék egymást. Már nem csak az Istenhez, de az egymáshoz vezető út is el van tőlük zárva. A Lomonoszov Egyetem ötvenes években épült kollégiuma egy huszadik századi "Bábel torony". Nem csupán az ott lakó rengeteg, sok nemzetiségű diák bábeli nyelvzavara, hanem a hajdani építtetők szándéka miatt is - olyan monumentális, mintha az Istenéhez hasonló hatalom bizonyságául emelték volna, hogy összekösse a földet az éggel. Egy utópia lajtorjája. Ebben az elvarázsolt palotakollégiumban, ebben a sztálinbarokk falanszterben találkozik Ferenc, a magyar egyetemista egy különös, szibériai testvérpárral, Natasával és Szergejjel. Natasáék blokkja egy darab Szibéria a falanszter kellős közepén, konkrét és misztikus értelemben egyaránt. A nagyon is racionális, örök kívülálló Ferenc eleinte maga sem tudja, mit is kezdjen a sebét kis kövecskék és füstök segítségével varázsosan gyorsan begyógyító Natasával, az örökké bajba-lövöldözésbe keveredő, zabolátlan Szergejjel, a természetgyógyász-sámándoboló nagymamával, dekabrista szeretőjével, vagy a szabadon mászkáló hiúzzal. Hogy mit is kezdjen a testvérek rejtelmes, látomásokkal és szenvedélyekkel átszőtt kapcsolatával. S mire rájön, hogy mit is gondol, mit is érez valójában, addigra elveszíti Natasát és az ő Szibériáját ebben a bábeli zűrzavarban. Ferenc végül egyedül tér vissza Budapestre, de a mítosz eljön vele.