Szindbád a szépséget a természet változásaiban, a szerelemben és nem utolsósorban a kulináris élvezetekben véli megtalálni. Gondolataiban életre kelnek emlékei. Megbarnult fényképek, elszáradt virágok, elsárgult szerelmes levelek hozzák elő a múltból a szépasszonyokat, lányokat, a hozzájuk fűződő múló érzéseket s a felejthetetlen húsleves illatát... A film 1972-ben idehaza elnyerte a Magyar Filmkritikusok Díját, a nagydíjat, az operatőri díjat és Dajka Margit megkapta a legjobb női alakítás díját. A magyar filmművészet egyik ékkövének számító alkotás számos nemzetközi elismerésben is részesült.

Krúdy, Huszárik, Sára Sándor, Latinovits Zoltán Szindbádja képköltemény. Férfiszóló és női hangok zeneműve, az örök idő festménye, vizuális kompozició tájakra, utcákra, szobákra, életre, halálra. "A mese ejtett rabul... Egy gáláns lovag tette a szépet, ette a jót, kóstolt bele a fonnyadó avarba és a fanyar borokba. Az ódon városokat, szalonokat, kocsmákat, színes nyomatként raktározza az emlékezet... többszólamú, fátyolos közlése mögött akkor éreztem meg a férfias szemérmet. Mit akar Szindbád? Elsősorban élni, minden életközegben benne lenni - tájban, nőben, tárgyban, az ételek jóízében, kifakult borospoharak tükrében, temetők mohos kertjeiben... Nem hagy maga után mást csak a pillanat szétroncsolt emlékműveit.'' (Huszárik Zoltán)