Szilágyi Erzsébet: A filmnézés intézményi lehetõségei

Az elsõ filmeket a XIX. század végén a közönség sátrakban mint a cirkuszi attrakciók egyikét nézhette meg. Ezzel egyidõben a kávéházak figyelme is az új technikai-mûszaki találmány felé fordult. Azt akarták jelezni a hozzájuk betérõ polgároknak, hogy mindent megtesznek a tájékoztatásuk és a szórakoztatásuk érdekében, hisz még az új csodát, a mozgóképet is vetítik. Az állandó mozik építése a XX. század elején indult el, mellyel egy újabb kulturális intézmény rendszer jelent meg a modern társadalmak életében.

1. A filmklubok mint a filmértékekkel való találkozás helyszínei

A film születésekor szinte egyszerre szervezõdött meg a gyártás és a forgalmazás. A forgalmazás sikeressé akkor vált, amikor a mozihálózat viharos gyorsasággal megszervezõdött, módot nyújtva a társadalom különbözõ rétegei számára a filmmel való találkozásra. Külsõségekben a mozi utánozta a színházat, de a tartalmi jellegzetességeit nem vette át, vagyis a mûvészi és a szórakoztató mûfajok elkülönülése a mozik profiljában kezdetekben nem jelent meg. A mûvészi színházak jellegûknél fogva speciális ismeretekkel, mûveltséggel rendelkezõ közönségcsoportoknak szóltak, egyfajta elit kultúra közvetítõiként léteztek. A szórakoztató mûveket bemutató színházak pedig a széles közönséghez szóló darabokat szerepeltették a repertoárjukban a tömegkultúra fogyasztóinak. A mûvészi és a szórakoztató mûfajok mellett a mûfajok szerinti specializálódás is jellemezte a színházakat, hisz voltak music hallok, operettszínházak, operaházak, drámai színházak, hogy csak néhányat említsek a XX. század eleji színházakból, melyek a filmnézés kulturális intézményi hálózatának szervezõdésekor léteztek. A mozik - bár építészetileg átvették vagy legalábbis követték a színházakat, mégis - a gazdasági hasznosság mentén specializálódtak, illetve a társadalmi hierarchia tagoltságára tekintettel épültek. A premiermozik épülete, díszítettsége, belsõ tere stb. különbözött az utánjátszó mozikétól. A premiermozi a gazdagabbak, az elit számára nyújtott filmnézésre lehetõséget, míg az utánjátszó mozik a kisebb pénzûek számára. A filmpremieren való részvétel lehetõsége ünnepélyes eseménnyé tette a filmnézést az elegánsabb mozikban. Míg a köznapi filmbefogadás más körülmények között, egyszerûbb kinézetû és berendezésû épületekben zajlott. Ez a gazdasági alapú elkülönülés a filmek színvonalának, tematikájának különbségeit nem úgy vette figyelembe, mint a színház.

A film néhány évtizedes története a filmközönség szegmentálódásával járt együtt. Vagyis az alsóbb, a felsõbb, a gazdag vagy a szegény társadalmi csoportok helyébe a film szempontjából különbözõ közönségcsoportok különültek el, melyek közül az egyikre a filmhez való erõs kötõdés, míg a másikra a film elutasítása volt a jellemzõ. Vagyis beszélhettünk már ekkor filmrajongókról és a filmet elutasítókról, filmértõk és filmhez nem értõk csoportjáról. Ez a differenciálódás azt eredményezte, hogy a mozi mint kulturális intézmény nem volt elég az igények kielégítésére.

            „Mikor a mozi divatba jött, azt mondták: a mozi lesz a szegény ember színháza.

            Most azt merném mondani, hogy a színházak sok-sok száz év óta nevelték

            a közönséget egy fejlettebb, életképesebb valami számára, a jövõ mozija

számára.” /1. – ezt a gondolatot már 1911-ben felvetette Molnár Ferenc

A Molnár Ferenc felvetette gondolat még csak a gazdagok és szegények szempontjából különített el közönségcsoportokat 1911-ben. Radnóti Miklós 1928-ban viszont a filmhez értést is felvetette Chaplin: A cirkusz címû filmjérõl írt kritikájában.

            „Azt hiszem…Charlie Chaplin ma talán egyetlen mûvésze a filmnek. A némaság

és mozgás mûvésze és a rendezés, a technika ördögi mestere ez a furcsa, szomorú

ember….Az életünk kegyetlen szimbóluma ez a film és ez a mûvész. Karikatúra.

Mély, amilyen csak egy grószi karikatúra tud lenni, de jó és könnyes, olyan

jóságosan fájdalmas, amilyen egy karikatúra nem lehet. Kényelmetlenül ismerõs

nekünk ez az ember és egy-egy váratlan mozdulata.” /2.

Néhány évtizeddel a film indulása után, a mûvészfilm, a szórakoztatófilm sokszor nagyon éles elkülönülésével egyértelmûvé vált, hogy a mindent játszó mozik mellett szükség lenne olyan intézményrendszerre is, ahol nemcsak a pillanatnyi élmény a fontos, hanem az élményrõl való beszélgetés is. A film ekkortól már a mûvészet társadalmi funkcióit is felvállalta, vagyis az alkotásról való gondolkodás, az alkotás analízise –nemcsak reklámozása-, a kiváltott élmény megfogalmazása igényként felmerült az alkotókban és a befogadókban egyaránt. Egy ilyen kulturális intézmény arra is módot nyújtott volna, hogy az alkotói és a befogadó oldal intellektuálisan is egymásra találhasson. A filmkluboknak ez volt az egyik formája, amit a mûvészfilm megjelenése felvetett. A másik a szakma részérõl, a filmet készítõk részérõl jelent meg. Hisz a különbözõ cenzurális (politikai, pedagógiai, stb.) szempontok szerint nagyon szûkre szabott volt, hogy mit láthattak a hazai mozikban. A filmértékekkel való megismerkedés, a világ filmes gondolkodásának széles körû megismerésére hazai kulturális keretek között nem volt lehetõség. Így a filmklubokat a filmszakma olyan céllal akarta létrehozni, ahol zártkörben a világ filmtermésével megismerkedhetnek. Akár a közönség szegmentáltságát, akár a szakmai „továbbképzés” igényét vesszük, mindegyik mögött azt találhatjuk meg, hogy a film és a társadalom viszonya változott, és a kezdeti filmre való rácsodálkozás helyébe a film mint kifejezési forma elfogadása zajlott szerte a világban. A film a kultúra részévé vált, vagyis helyet kért a mûveltséganyagban. Egyre több igény fogalmazódott meg, egyre gyakrabban hangoztatták a differenciált filmnézéshez szükséges intézmény kialakításának szükségességét. Az 1920-as évektõl felmerült a mozik profil szerinti megkülönböztetésének ötlete. A mûvészfilm (kísérleti film, avantgarde film stb.), a szórakoztatófilm program ajánlatainak kettéválasztásával a nézõk, a közönség tájékoztatását, tájékozódását akarták megkönnyíteni, akárcsak a színházak esetében. Lehetõséget akartak teremteni arra, hogy a program orientációs pont legyen a mozibajárók számára. Sõt annak az igénye is felfedezhetõ ezen törekvések hátterében, hogy a filmnézés lehetõségeit leválasszák a hatalmilag korlátozott, cenzúrázott mozikínálatról. A filmalkotók a szakmai ismereteik bõvítéséhez akartak filmklubokat alapítani, míg a nézõk (az igényesebb nézõk) a mûvészfilm, a politikai cenzúra által tiltott filmek megtekintését biztosító intézményeként kívánták mûködtetni. Vagyis az alkotók a szakmai tájékozódást segítõ intézményekként kívánták a filmklubokat megalapítani. A nézõk - az értõ nézõk, a filmforgalmazásra kulturális tevékenységként is gondolók - pedig a piaci, politikai szempontú válogatásból kiszoruló filmek megtekintését igényelték volna a filmkluboktól.

Az intézmények filmtörténeti megközelítése azt mutatja, hogy a filmklub olyan, a film megtekintésére lehetõséget nyújtó kulturális intézmény, melyben a filmnézési attitûdök jelentõsen eltérnek a mozi nézõi attitûdöktõl. Nem az egyszeri élmény átélése, az újabb és újabb élmények hajszolása a lényeg, hanem az élmény feldolgozás intellektuálisabb formái, a régi és az új filmértékek megismerési lehetõségei a fontosak. A filmtörténeti ismeretek elsajátítását, az ismeretszerzést, a tájékoztatást egyaránt a filmkluboktól várták volna a mozgalom indítói. Mint már fentebb említettük, ezek az igények azért merülhettek fel, mert a film már az általános kultúra, az általános mûveltséganyag részévé vált.

A filmklubok az 1920-as évektõl alakultak meg, majd hálózattá szervezõdtek az egyes nemzeteken belül. Arról a tényrõl most nem ejtünk szót, csak a késõbbiekben térünk ki rá, hogy az igény ugyan kialakult az alkotói és a befogadó oldalon egyaránt, de az intézmény programokkal való ellátása nagy nehézségekbe ütközött. Hisz a filmek importálása, exportálása más intézmények birtokában volt, amelyeket a piaci törvények irányítottak, és ebben a szûkebb, speciálisabb piac igényeinek a kielégítése sokáig nem tartozott bele. Egyszerû lenne azt mondani, hogy a második világháború után megalakuló nemzetközi filmklub szövetség létrejöttével ez a kérdés megoldódott. Ugyan a nemzetköziség a nemzetek feletti kapcsolatok tartását, netán a filmek valamilyen sajátos cseréjét segítette, de azzal, hogy a filmklubmozgalom globálissá vált, csak részben oldódott meg filmek cseréje. A programokkal való ellátás továbbra is nagy gondot jelentett. Maga a mozgalom mégis nemzeti és nemzetközi hálózattá is fejlõdött, mert a filmrõl való gondolkodás jelentõs változáson ment át mind alkotói, mind befogadói oldalról, sõt az állam, a kultúrpolitika is másként tekintett a filmre. Nem a belügyi, hanem a kulturális minisztérium foglalkozott a filmszakma összes kérdésével. A filmek gyûjtése, a filmarchívumok létrehozása és ezzel a film kulturális értékként való kezelése, az értékek õrzésére való törekvés is megjelent.

2. Az elsõ filmklubok Európában

A filmklubok elsõként Franciaországban jöttek létre a némafilm idõszakában, az 1920-as években, amikor a mûvészértelmiség a filmet is a mûvészetek közé emelte és a róla szóló beszélgetéseknek intézményi fórumot keresett. Louis Delluc filmrendezõ, filmesztéta Ciné-club névvel alapította meg elsõ filmklubját, míg közel ezzel egy idõben, Olaszországban Ricciotto Canudo filmesztéta a Hetedik Mûvészet Barátainak Klubja névvel. Mindkét filmklubalapító a filmnyelvi kísérletek, az avantgarde filmes gondolkodás híve volt. A filmet a kultúra részének tartották, a mûvészetek közé sorolták, nemcsak a szórakoztatás lehetõségét látták a benne. Úgy gondolták, hogy a nézõk között már létezik olyan csoport, akik nem tudnak filmet választani a mozikban a folyamatos kommerszáradat miatt. A filmnyelvi kísérleteknek, az avantgarde filmeknek a megtekintésére szerettek voltak intézményhálózatot létrehozni, a mozik mellett mûködtetni. A két elnevezés utal a két alapítói attitûd különbségére. Delluc a filmek megbeszélését, elemzését tartotta fontosnak, az intézmény exkluzivitását is hangsúlyozta az elnevezéssel, az alkotó és az értõ befogadó találkozási fórumaként kezelte a filmklubokat. Canudo viszont az új mûvészeti, kifejezési forma híveit szerette volna összegyûjteni, a filmmûvészet barátainak a kulturális intézményeit kívánta létrehozni. A hagyományos mozik - akár premier-, akár utánjátszó mozik voltak - a kísérleti, és avantgarde filmeket legjobb esetben is a hosszú játékfilm mellé osztották be, ami nem tette lehetõvé az ilyen filmek számára elengedhetetlen elmélyültebb odafigyelést. Biztos bukás várt az ilyen filmekre a hagyományos mozistruktúrában. Ezen a helyzeten segítettek volna a filmklubok, melyekben a film megtekintése és megbeszélése természetes eseménynek számított. Az európai értelmiség - fõleg a nagy számú filmet gyártó országokban - sorra hozta létre a filmnézés eme alternatív intézményeit. Így elsõként Franciaországban, Olaszországban, Németországban jöttek létre filmklubok. A filmklubok elterjedésének nem egyetlen oka volt a sok film gyártása, amelynek részeként a kísérletezés lehetõsége is nagyobb volt, hanem sokkal erõsebb tényezõnek bizonyult a filmrõl való gondolkodás változása. A film mint tömegmédium helyett, a filmrõl mint kifejezési formáról, mint saját nyelvvel rendelkezõ mûvészeti ágról kezdtek el gondolkodni. Ez a szemléletváltozás eredményezte azt, hogy már nemcsak a „filmnagyhatalmakban”, hanem a kevesebb mennyiséget forgató országokban is megjelentek a filmklubok - olyan országokban, amelyekben a filmet nem csupán szórakoztató mûfajként kezelték. Így az 1930-as évektõl Hollandiában, Csehszlovákiában, Lengyelországban is megjelentek a filmklubok. A második világháború után a filmklub-mozgalom terebélyesedett, érdekeinek képviseletére nemzetközi szövetség is alakult. Az 1946-ban Európában megalakított a Nemzetközi Filmklub Szövetség a nemzeti filmklub szövetségek munkáját is segítette.

3. A magyar film-ismeretterjesztés

A mozik Európa más országaiban már a színházhoz hasonlóan nemcsak a gazdaságosság, hanem a minõség mentén is specializálódtak. Nemcsak a premier- és az utánjátszó mozik léteztek, hanem fõleg Franciaországban, az artkino, a mûvészfilm hálózat szervezõdése is megkezdõdött a filmklubokkal szinte egy idõben. A magyar mozik intézményi hálózatában a premier- és az utánjátszó mozikon kívül más mozik, filmnézési lehetõségek nagyon lassan jelentek meg. A mûvészfilm-gyártás is Európa más országaihoz képest jelentõsen késett. A premiermozik ünnepélyessége, az utánjátszó mozik egyszerûsége hazánkban is megtalálható, de a szórakoztatás az elsõdleges a film gyártásában, forgalmazásában. Nálunk a mozikból kiszoruló filmek megtekintésére az ismeretterjesztésen belül nyílt alkalom, ami az európai kezdeményezésekhez képest csak az 1940-es években jelent meg. Korábban csak a filmalkotók számára létesítettek zárt körû filmklubot.

1924-ben, a Filmmûvészeti Évkönyvben a következõ hirdetés jelent meg:

            „Magyar Filmklub. Ungarischer Filmklub. Budapest, VII. Erzsébet körút 9.

            CaféNewYork, Tel.: József körút 19-80.A magyar filmszakma társadalmi életének ápolása és fejlesztése a magyar filmkultúra magasabb mûvelése céljából egyesületi helység létesítése, könyvtár felállítása, felolvasások, elõadások rendezése, és pályázatokat hirdet.” /3.

A közönség számára filmismeret-terjesztõ elõadássorozatokat szerveztek. Ilyen volt például az Erdélyi Akadémia, melyet a Kárpát Film RT filmgyártó stúdió mûködtetett. A filmtörténeti értékek mellett a korszak mûvészi újdonságaival is megismerkedhettek a nézõk. Így a mozikból kiszoruló filmek megtekintése mellett a zártkörû vetítés a cenzúra megkerülését is lehetõvé tette, hisz a zártkörû vetítéshez nem kellett engedélyt kérni. A korszak avantgarde orosz filmjei cenzurális és politikai okokból nem kerültek a mozikba, mégis az Erdélyi Akadémián Eizenstein és Pudovkin filmeket is vetítettek. Az európai filmes gondolkodás, filmes irányzatok legjobb alkotásainak a film iránt érdeklõdõkkel való megismertetése is szerepelt az Erdélyi Akadémia programjai között. Ennek a hatása jelent meg abban a tanulmányban, amit Szõts István írt Röpirat a magyar filmmûvészet ügyében címmel 1945 áprilisában.

„Felvilágosító elõadásokat, vetítéseket, esti tanfolyamokat lehetne rendezni

nemcsak a szakemberek, a kritikusok, írók és mûvészek, hanem az érdeklõdõ

nagyközönség részére is. Vitaestékre, eszmecserékre, egy vetítõvel ellátott

filmklub volna megfelelõ. Filmet legjobban filmbõl lehet tanulni. Nincs az a rossz

film, amibõl jót ne tanulhatnánk. A filmvetítéssel kapcsolatos vitaelõadások, az

újravetítés részletes kritikái szétboncolják a mûvet és annak belsõ szerkezete

éppúgy láthatóvá és tapinthatóvá válik, mint a röntgenernyõ, vagy a professzor

bonckése nyomán az emberi test csontrendszere, finom idegszálai.” /4.

Ugyanerrõl a kérdésrõl mint a Filmtudományi Intézet feladatainak egyikérõl 1948 elején Balázs Béla a következõket írta:

            „A Filmtudományi Intézet feladata a régi és a klasszikus vagy ritkán látható

filmkülönlegességeket egy nyilvános filmszemináriumban bemutatni.

A Filmtudományi Intézet adjon ki néhány filmkultúrát terjesztõ könyvet.

Összeköttetést keressen minden idevágó nemzetközi szövetséggel, ciné-clubbal,

tudományos intézettel.” /5.

Szõts István röpirata egyben azt jelzi, hogy a filmklubalapítás ötlete a filmrõl mint mûvészetrõl való gondolkodással együtt az 1940-es években jelent meg Magyarországon. A film a mûveltség, a kultúra részévé válva, a mûvészetek mellé felzárkózva szétfeszítette, átalakította a filmnézés intézmény rendszerét, a filmklubokkal, a mûvészmozikkal az értékek közönséghez való eljuttatására helyezte a hangsúlyt. Széttörte a homogén közönségrõl alkotott elképzelést, a szegmentált közönség igényeinek a kielégítésére nyújtott lehetõséget. A filmnézés már nemcsak mozizást jelentett, mert a film beépült az ismeretterjesztésbe. Ez jelentõsen eltért az addig megszokottól, hisz a némafilm óta a film a tudományos elõadások elvontságát könnyítette, mint módszer illusztrálta a témákat. A magyar kultúrában különösen jelentõs a filmnek ez az oldala, hisz az elsõ filmünk egy ismeretterjesztõ alkotás, melyet Pekár Gyula modern táncokról szóló elõadásához készítettek (Zsitkovszky Béla: A tánc, 1901). A film mint kifejezési forma, mint történettel, alkotókkal, mûfajokkal rendelkezõ mûvészeti ág a mûveltség részévé vált, amirõl már kellett és lehetett ismeretterjesztõ elõadásokat tartani. Az európai országok zömében a filmklubok az avantgarde mûvészértelmiség, a filmmel tudományosan foglalkozó kutatók kezdeményezésére alakultak. Nálunk ez kicsit másként indult, és a klubok a filmet mûvészetnek tartó alkotók kezdeményezésére jöttek létre.

4. A filmklubok Magyarországon

A korábban említett európai filmklub alapítók egyike elsõ sorban filmrendezõ, a másik a filmesztéta volt. A filmklubjaik elnevezése is tükrözte attitûdjeik különbségét, ami közös bennük, az a filmrõl való másként gondolkodás. A filmet csak szórakoztató eszköznek tartó többséggel szemben az értéket, a minõséget preferálták a filmalkotásokban, és ezek értõ közönségét akarták megszervezni. A filmklubok tehát az értelmiségi eszmecserére indulásuk óta éppúgy lehetõséget nyújtottak, mint az értõ közönség nevelésére. Bizonyos szempontból még az iskolák szerepét is felvállalták azzal, hogy történeti, esztétikai ismereteket is nyújtottak.

A magyar filmklubok megalakítását éppúgy, mint a franciákét, filmrendezõ, Szõts István indítványozta 1945-ben. Az elsõ filmklubot 1948-ban Balázs Béla, és a mellette és vele dolgozó Kertész Pál filmrendezõ alapította. Csak az alapítás történt meg, mûködtetésére már nem maradt idõ a változó politikai helyzet miatt. Az elsõ filmklubot Kertész Pál 1956-ban alapította Balázs Béla névvel a TIT Budapesti Szervezetén belül./6. A második világháború utáni kultúrpolitikai sematizmus, politikai leegyszerûsítés mind a tematikákat, mind a gyártó országokat dichotom módon különítette el, erõsen szelektált abban, mit enged a mozik mûsorára, erõsen korlátozta azt a lehetõséget, hogy melyik intézményt hogyan lehet mûködtetni. 1956 után a politikai kontextus annyiban változott, hogy a filmet már nem csupán a sematikus ideológia közvetítõjeként kezelték. Még elemzésre vár az a tény, hogyan és miért akarta a hatalom a legitimitását a filmek modernebb szemléletével bizonyítani. Az európai filmes gondolkodásmód megjelenését nem zárták el oly mértékben, mint az 1950-es években. Természetesen nem szûnt meg a cenzúra vagy a politikai korlátozás. A film nemzetköziségét, globalitását már nemcsak a szocialista, a keleti blokk alkotásaival jelezték, hanem amerikai, angol, francia, olasz, német, svéd stb. alkotások is bemutatásra kerültek a mozikban. A cenzúrát jobban megkerülni tudó filmklubok, a maguk zártkörû, bérletes vetítéseinek programjai még a moziknál is liberálisabb szemléletet tükröztek. Az 1956 utáni politikai szemléletváltozás lehetõvé tette, hogy a filmklubok néhány évig a Tudományos Ismeretterjesztõ Társulat és a Magyar Színház- és Filmtudományi Intézet irányításával, felügyeletével alakuljanak meg 1957-tõl. A TIT az elõadókat, a szervezõket ellenõrizte, irányította, az MFTI a programokat alkotó filmeket nyújtotta Filmarchívuma állományából. Az 1960-as évek elsõ felében még a TIT volt a felügyeleti szerv, de az 1960-as évek második felétõl 1986-ig, a Filmklub Szövetség megalakulásáig a Filmtudományi Intézet szervezte, irányította, képviselte külföldön a magyar filmklubokat.

Az 1957 után létrejövõ filmklubhálózat mindig zártkörû volt – bérleteket adtak ki, a programjaikat nyilvánosan nem hirdethették. Az ideológia beszûkítõ, korlátozó normái a filmklubok programjaira is érvényesek voltak, és mégis a filmklubok programajánlataikban több szabadságot élveztek, mint a mozik. A régi filmek közül, mint egy filmkönyvtárban, több, másutt indexen levõ film vált megtekinthetõvé (pl. Kalmár László 1939-ben készült Halálos tavasz címû filmje, stb.). A klubok nem számítottak nyilvános helynek, mint a mozik. A zártságukra való tekintettel olyan felirattal rendelkezõ amerikai westernek, krimik, a francia lírai realizmus vagy az olasz neorealizmus legjobb alkotásai is bemutatásra kerülhettek, amelyek hivatalosan tiltó listán szerepeltek. Vagyis a filmklubok nézõi megnézhették Greta Garbo, Karády Katalin filmjeit is. Tágult, bõvült a klubok filmválasztéka azzal is, hogy a Filmtudományi Intézet Ismeretterjesztõ Osztálya filmvásárlási jogot is kapott az 1960-as évek végére. Így a mozik mûsorára elsõ sorban ideológiai okok miatt nem kerülõ, de a filmes gondolkodást, a filmnyelvet megújító irányzatok kiemelkedõ alkotásai a filmklubokban kerültek bemutatásra. Olyan mûvek szerepelhettek a filmklubok programján nem sokkal az elkészültük után, mint Andrzej Wajda: Hamu és gyémánt (1958), vagy Alain Resnais: Szerelmem, Hiroshima (1959) címû filmjei. Nem egy közülük a mozikban csak évek, évtizedek múlva került vetítésre vagy éppen a legutóbbi idõben a televíziók csatornáin sugározták. A zártkörû jelleg lehetõvé tette mind a nyugati filmek egy részének, mind a keleten, a szocialista országokban készülõ vagy a mozis forgalmazásba ideológiai okok miatt nem kerülõ alkotások bemutatását. A filmklubokban az 1960-as évektõl mód nyílt a különleges régi és új filmek megnézésére, illetve a róluk folyó viták, beszélgetések folytatására. Természetesen nem minden mûvészileg jelentõs film került a filmklubok programjára, de sokkal inkább volt nyitott az európai, a világ filmmûvészetére, mint a korabeli mozik. A cenzúrabizottságok mûködtek, de bizonyos nyitottság, a baloldali értékeket hangsúlyozó nyugati filmek, illetve a politikailag semleges mûvek szûk körben való vetítésére mégis lehetõséget nyújtottak.

A háború elõtti filmismeret-terjesztés 1945-ben szinte megszûnt, de az 1950-es évek második felétõl egyre szélesebb körben jelent meg. Ismét napirendre került - fõleg a Színház- és Filmtudományi Intézet 1957-es kettéválása után - , hogy a Szõts István megfogalmazta szerkezetátalakításra, a filmtörténeti, filmesztétikai kutatásokra, a film-ismeretterjesztésre szükség van. A filmklubokban úgy kezelték a filmet, mint a mûveltség anyag részét, ahol a történeti értékek, a klasszikus alkotások és a kortárs irányzatok, gondolkodásmódok legjobb alkotásai együtt szerepeltek. Korabeli kifejezéssel élve, az iskolán kívüli ismeretszerzésre nyújtottak lehetõséget. A közönség nyitottságának, az új hangok befogadására való érzékenységnek az alakítását szerették volna elérni, amihez a filmklubmozgalom mûködtetõi, szervezõi az új filmek behozatalát is sürgették.

            „Korszerû filmszemléletre nagyon nehéz nevelni hajdani sikerek vagy kizárólag

            klasszikus mozgóképek alapján” /6. 

Az l957-tõl mûködõ filmklubok közül néhány az 1990-es évekig mûködött. Így a Csepeli Munkásotthon, a TIT Balázs Béla filmklubja, és a szegedi egyetemi filmklub. Kezdetben 20-50 filmklub mûködött az országban. Néhol 800-1000 fõ nézte a filmeket, hallgatta meg a filmek elõtt az elõadásokat. /7. 1969-ben már közel 200 filmklub mûködött, kb. 30.000 taggal. A 1970-es években tovább növekedett a filmklubok száma. 1977-ben 577 mûködött, a tagsága majdnem megháromszorozódott. /8. Az MFTI akkori igazgatója itt megálljt parancsolt a növekedésnek, és arra hivatkozott, hogy a filmállomány sem, illetve az intézeti szûk kapacitás sem teszi lehetõvé az 500 filmklub mûködtetését. A filmklubok számát 250-re csökkentették. Ekkor már a filmklubprogramokat nemcsak a Filmtudományi Intézet és Filmarchívum állományából állították össze, hanem a MOKÉP ún. Mûvészfilm-állományából is. Sõt egy 1970-es évek közepén született, MSZMP közmûvelõdési határozat hatására kidolgozott Közmûvelõdési Törvény a filmklubokat a megyei moziüzemi vállalatok hatáskörébe sorolta. A Filmtudományi Intézet 500 filmet forgalmazott a filmkluboknak. /9.

Az 1970-es évektõl minden megyében mûködött filmklub. Minden generáció, minden társadalmi réteg csoport érdeklõdött a filmklubok iránt, mégis a tagok 50 %-a közép-, és felsõfokú intézményekben tanuló fiatal volt. Az 1957-tõl, a TIT Budapesti Szervezete keretében mûködõ Balázs Béla Filmklub kiemelkedett a többi közül, akárcsak a Gruber László vezette szegedi egyetemi filmklub, vagy a Debrecenben mûködõ, Veress József vezette egyetemi filmklub. Ezek olyan értelmiségi filmklubok voltak, ahová szívesen jártak a magyar filmrendezõk alkotásaik megvitatására, sõt a hazánkba látogató külföldi filmrendezõk is megfordultak.

A filmklubok nagyjából négy csoportba sorolhatók ebben az idõben. Mind a négy, egymástól mereven nem mindig elválasztható filmklub-csoportok tagjaira általában jellemzõ volt a tudatosabb filmválasztás, a filmtörténeti ismeretekre való kíváncsiság is.

1. A "nagymama mozijának" nevezett filmklubok, ahová nosztalgiázni jártak a filmek kedvelõi. Régi sikerfilmeket, nagy sztárok filmjeit nézték meg. Az elnevezés nem feltétlen jelentette azt, hogy csak az idõsebb korosztály nõ tagjai jártak ezekre a vetítésekre. Idõsebb férfiak, fiatalabb nõk és férfiak is megfordultak ezeken a vetítéseken. A szórakozás határozta meg a filmválasztást az ilyen típusú filmklubok nézõi esetében, de a filmtörténet iránti kíváncsiság is megjelent nálunk. Az idõsebbekesetében a gyermekkori moziélményekkel való újratalálkozás vágya is meghúzódott az ilyen típusú filmklub programokra való kíváncsiság mögött. A szórakoztató filmek ismeretanyaga ezen nézõk mûveltségét is építette, gazdagította. ( pl. burlesz- vagy westernrajongók)

2. Az ismeretterjesztõ filmklubok, melyek a filmkönyvtárak szerepét töltötték be. Ezekben a klubokban filmtörténeti, filmesztétikai sorozatok megtekintésére nyílt lehetõség. Minden vetítés elõtt elõadás hangzott el, és amennyiben a közönség egyes csoportjai igényelték, a film után beszélgetés folyt ezen csoportok tagjaival. Az idesorolható klubok azt az ûrt is betöltötték, ami a filmoktatás hiánya miatt alakult ki. Ezek a filmklubok nem sokban különböztek a következõ csoportba soroltaktól. Talán csak a passzívabb befogadásban találhatunk különbséget, és az ilyen filmklubokat úgy is tekinthetjük, mint az értelmiségi filmklubra nevelõ, szoktató filmklubokat.

3. Az értelmiségi filmklubok tagjaiban , ahol a filmtörténeti ismeretek iránti igény és a modern filmmûvészeti gondolkodást alakító irányzatok iránti kíváncsiság együtt jelent meg. Az ilyen típusú filmklubba járók már valamifajta filmmûveltséggel rendelkeztek, nem mindenevõk voltak, a színvonaltalan tömegfilmeket nem nézték meg. A tagjaik a filmet mûvészetnek tartották, és a filmrõl való eszmecserét is igényelték. Az értelmiségi filmklubok olyan - mai kifejezéssel élve - civil szervezõdések voltak, ahol a látott film apropóján a világról, a világ történéseirõl folyt a vita.

    4. A munkás filmklubok. Az eddigi csoportokat nem kötöttük társadalmi rétegekhez, csoportokhoz, most mégis kivételt teszünk. Ezeknek a csoportoknak a számát az ideológiai igények, határozatok növelték meg, és különítették el az elõbbi csoportoktól. Ezen filmklubok száma különösen azután ugrott magasra, amikor az ún. „szocialista brigádmozgalom” programjainak részévé tették a filmklubokat. Ugyanis azok a munkásközösségek nyerhették el a „szocialista brigád” címet - ami bizonyos elõnyökkel járt - , melyek a munka mellett közösen kulturális programokat is látogattak, amirõl brigádnaplót vezettek. A „szocialista brigád” cím elnyeréséhez ezen brigádnaplót mint dokumentumot be kellett nyújtani. A kulturális programok néha olyan színházi látogatást is tartalmaztak, ahová csak a jegyet vették meg, és ragasztották be naplóikba, de magát az elõadást a csoportból egyetlen munkás sem látta. A filmklub már inkább elfogadott intézménnyé vált körükben, hisz programul olyan filmeket választottak, amelyeket a cím elnyerése érdekében a brigád tagjai meg is néztek.

Elmondható, hogy a filmklubok programjai és egyéb tevékenységei évtizedenként változtak és mindig volt a mozgalomnak szövetségese, aki / amely úgy tûnt, hogy egyben el is szívja a lehetõségeket a filmklubok elõl. Gondolok itt az 1970-es, az 1980-as évtizedre, amikor a filmintézeti filmklubok és a MOKÉP által támogatott kortárs filmklubok között rivalizálás alakult ki. A kortárs filmklubok a filmtörténeti filmklubok mennyiségét radikálisan csökkentették.

A filmklubok az 1960-as évektõl kezdve olyan filmes kontextusban szerepeltek, ahol a filmrõl már hazánkban is lehetett középiskolában tanulni. Gyürey Vera (József Attila Gimnázium), Bölcs István (ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnázium), Honffy Pál (Toldy Ferenc Gimnázium) a gimnáziumukban az irodalomóra részévé tették a film és irodalom kapcsolatának, a filmtörténetének, és a filmesztétikának az oktatását. A középfokú és a felsõfokú oktatásban is megjelent a film, ha nem is tantervbe illesztve, de fakultatív tárgyként.

A filmklub az oktatáshoz, a differenciált filmforgalmazáshoz, az ismeretterjesztéshez kapcsolva létezett. Sõt a filmszakma is igényelte eme filmkulturális intézményrendszert, mert az alkotók a filmjeiket levetíthették, és találkozhattak személyesen közönségükkel. Mintegy mûvészeti tesztelés lehetõsége teremtõdött meg ezáltal.

Az 1970-es évek végén, az 1980-as évtizedben az értelmiségi vitakultúra, a véleménycsere ugyancsak zajlott a filmklubokban. Nagyon megérett a helyzet arra, hogy a filmklubok számára érdekvédelmet, életteret harcoljanak ki a saját szövetség megalakításával.

5. A filmklubszövetség megalakulása

Nemcsak a filmklubok alakultak sokkal késõbb, ahhoz képest, ahogy az alapításuk ötlete felmerült. A filmklubokat összefogó Filmklub Szövetség is hosszú ideig csak az igények szintjén létezett. Már 1965-ben, az elsõ magyar filmszemlén tartott filmklubtanácskozás felvetette, hogy nyugati és keleti mintára filmklub szövetséget kellene alakítani. A francia, a német, az angol filmklubok a nemzetközi filmklub szövetség tagjai voltak éppúgy, mint a lengyel és a csehszlovák filmklubok. 1965 és 1986 között szinte évente, minden összejövetelen, minden tanácskozáson sürgette valaki a magyar filmklubok érdekvédelmét –itthon és külföldön egyaránt - biztosító szövetség megalapítását.

            „Négy éve rendszeresen nagy nekibuzdulással határozat születik – most már

tényleg megalapítjuk a Magyar Filmklub Szövetséget…és négy éve látszólag

marad minden a régiben.” /10.

A Filmklubok Nemzetközi Szövetségében (a FICC-ben) Magyarországot, annak ellenére, hogy nemzeti filmklub szövetség még nem létezett, az MFTI Ismeretterjesztõ osztályának vezetõje, Draskovics Tiborné képviselte. 1976-tól az MFTI teljes jogú képviselõként vett részt a közgyûléseken. A Filmklubok Nemzetközi Szövetségének vezetõi, képviselõi rendszeresen jártak Magyarországra. Az elnöksége több alkalommal tartott összejövetelt Budapesten, vagy konferenciát szerveztek, melynek témái között szerepelt a filmklubok közönségösszetétele, az iskolások és a filmklubok kapcsolata, az általános és a középiskolások filmes ismeretei. Az Egri Nyári Egyetemet alakulása óta támogatta FICC azzal, hogy a nemzetközi tagság felé továbbították / továbbítják az információkat, népszerûsítik ezt a lehetõséget. A filmklub- mozgalom szorosan kapcsolódott a mozik differenciálódásához. Vagyis része lett annak a folyamatnak is, ahogy a homogén közönségkép átalakult, és a szegmentált közönség elfogadottá vált. El kell ismerni, hogy a filmklub szövetség létrejöttét a hazai filmgyártás átalakulása, a magyar film nemzetközi elismertsége éppúgy segítette, mint az elõbb említett differenciálódó mozi - közönség szemlélet politikai szinten való megjelenése. A megalakulása a filmszakmai, a politikai akarat egyezése ellenére sem zajlott harcok nélkül. A filmkedvelõ, a filmklub mozgalomban tevékenykedõ és a filmklubot, mint az alternatív filmnézés fórumát támogató alkotók, valamint a politikai elit bizonyos csoportjai együtt harcolták ki, kényszerítették ki a hatalom képviselõitõl a megalakítását.

A Magyar Filmklub Szövetség elnevezése hamarosan megváltozott, és filmklubok mellé a filmbarátok is bekerültek, hogy az artkinokkal való szorosabb kapcsolatot, mondhatni szellemi rokonságot ezzel is jelezzék a szakma, az alkotók részérõl. Sára Sándor, Lányi András, Gábor Pál, Schiffer Pál voltak a szövetség megalakításának legfõbb támogatói, harcosai.

A Magyar Filmklub Szövetség az egyik legaktívabb kulturális intézménnyé vált. Filmeket forgalmazott, újságot adott ki, a korábban betiltott filmek forgalmazójává vált (pl. Ember Judit: Pócspetri címû alkotását a Filmklub Szövetség forgalmazta). A videó mint lehetõség úgy tûnt, hogy a filmvetítés kérdését megoldja, a mozivászon helyett képernyõn, majd projektoron is vetítették a filmeket. Mintha a filmforgalmazás és a film-ismeretterjesztés kettévált volna -, profilban, programokban az artkinok filmklubjai és az önálló filmklubok között harc indult volna a közönség megnyeréséért. A kezdeti lelkes korszak után, az 1990-es évtizedben az aktivitás csökkent, és a Filmklub Szövetség nagyon szûk területre korlátozhatta tevékenységét, ami a filmklubok számát illeti. A megváltozott társadalmi, filmszakmai kontextus a filmklubok és a filmklub szövetség számára új szerepeket és lehetõséget (?!) kínál.

6. A filmklubok manapság

A filmszociológiai kutatások keveset foglalkoztak külön a filmklubokkal, hisz a film- ismeretterjesztés hatása, vagy a filmmûveltség anyag feltérképezése nem tartozott a kutatási témái közé. A mozilátogatás, az egyes filmek befogadásvizsgálatai érdekes eredményeket hoztak, de - noha a filmklub tagságot jellemzõ eltérés nyilatkozatokból, a tagság létszámának tanulmányozásából kiderül -, mélyebb összetevõi nem ismertek. Mégis mindmáig világszerte és hazánkban is a filmklubok, mind a társadalom, mind a filmszakma számára egyaránt fontos kulturális intézmények. Egy 1992. április eleje, és 1993. január vége között készült felmérés szerint mind a mozibajárás, mind a tudatos filmválasztás erõsebb a filmklubtagokban. Az életkor ugyan nagyon erõsen befolyásolja - az akkori felmérés szerint - a moziba járást (és ma is vízválasztó a 40. életév), mégis a filmklubtagok mozibajárása gyakoribb volt, mint a nem filmklubtagoké. A filmmûveltség összetétele, a filmekhez kapcsolódó értékek esetében ugyancsak jelentõs az eltérés a két elõbb elkülönített közönség csoport között. Vagyis a filmklubtagok többet járnak moziba, minõségi filmeket, mûvészfilmeket is megnéznek, és mellette a filmrõl való beszélgetést, a különleges értékekkel (legyen az filmtörténeti vagy modern filmérték) való találkozásból mûveltséganyaguk egészen más, a filmstílusok, irányzatok elfogadását mutatja.

Minden kérdésre adott válasz azt jelezte a több mint 10 évvel ezelõtt készült felmérésben, hogy a mozibajárókkal szemben a filmklubtagok minden tekintetben tudatosabb filmválasztók, többet tudnak a filmekrõl, alkotóikról, elsõsorban a rendezõkrõl. Sokkal tudatosabb filmválasztók, a film címére, a rendezõk nevére is jobban emlékeznek. Ennek jelzésére egyetlen kérdést emelünk ki, mellyel az általunk felsorolt 14 magyar filmrendezõ ismertségét vizsgáltuk. A felsorolt nevek között voltak idõsebb és fiatalabb filmrendezõk, olyanok, akikrõl tudott, hogy a szakma értékeli nagyra õket, és olyanok is, akik magyar kultuszfilmek rendezõi. Voltak játékfilm- és dokumentumfilm-rendezõk is. Ez utóbbiakról tudjuk, hogy mivel nagyon nehezen kerülnek be a mozi forgalmazásba, szinte semmi esélyük az ismertté válásra. A filmklubtagok számára a felsorolt nevek közül Jancsó Miklós, Bacsó Péter, Sára Sándor, Szabó István, Gothár Péter, Koltai Gábor, Mészáros Márta, Tímár Péter voltak ismertek (a felsorolás egyben rangsort is jelent). Míg a mozibajárók Jancsó Miklóst és Sára Sándort ismerték. Nagy különbséget találtunk a régen és a kutatás idején, az 1990-es évtized elején filmklubtagok ismeretei között is. Ez utal arra, hogy a filmklub hálózat az egész országra kiterjedve milyen hatású volt. Mennyire épültek be az emlékezetbe, kerültek az ismeretek közé azok a filmek, azok a találkozások, amelyekkel egy filmklub tag az 1960-as, 1970-es, vagy éppen az 1980-as évtizedben találkozhatott. Egyben mutatja azt is, hogy milyen fontos szerepet töltött be a filmklubmozgalom a magyar film alkotóinak a megismertetésében, hisz a filmklubokban az elõbb említett évtizedekben szinte minden magyar film premier elõtt vetítésre került, amikor lehetõség volt az alkotókkal való beszélgetésre is. /12.

1. táblázat

A magyar filmrendezõk ismertsége filmklubtagok és nem filmklubtagok között

(1 nem ismeri, 5 nagyon ismeri)

Filmrendezõk neve                              filmklubtagok               nem filmklubtagok

ismertségi átlaga

-----------------------------------------------------------------------------------------------

1. András Ferenc                                            2,06                            1.35

2. Bacsó Péter                                                3,76                            2,91

3. Ember Judit                                                 2,79                            2,10

4. Gothár Péter                                               3,59                            2,00

5. Gyarmathy Lívia                                          2,93                            1,85

6. Jancsó Miklós                                             4,22                            3,72

7. Koltai Gábor                                               3,20                            2,46

8. Kovács Gábor                                            2,66                            1,73

9. Mészáros Márta                                          3,17                            2,39

10. Sára Sándor                                              3,75                            3,21

11. Schiffer Pál                                               2,47                            1,46

12. Szabó István                                             3,67                            2,71

13. Tímár Péter                                               3,00                            1,71

14. Tolmár Tamás                                           1,46                            1,20

 

A filmismeretek illékonysága is tükrözõdik a rangsorban. A mozibajárók és a filmklubtagok közötti különbség mellett a régen filmklubtagok és az újabban filmklubtagok ismeretei vagy emlékezetben megõrzött filmes ismeretei jelentõsen eltérnek egymástól. Ez nem csupán generációs különbségekbõl, hanem a klub programjainak eltéréseibõl is fakad.

2. táblázat

Magyar filmrendezõk ismertsége mai és régen volt filmklubtagok között

Filmrendezõk neve                                          ma                   régen volt

                                                                                  filmklubtagok

-------------------------------------------------------------------------------------------------

1.András Ferenc                                           2,95                 1,95

2.Bacsó Péter                                               3,68                 3,81

3.Ember Judit                                               2,98                 2,98

4.Gothár Péter                                              3,59                 3,59

5.Gyarmathy Lívia                                       3,06                 2,84

6.Jancsó Miklós                                           4,15                 4,26

7.Koltai Gábor                                             3,00                 3,20

8.Kovács András                                         2,61                 2,69

9.Mészáros Márta                                        3,04                 3,26

10.Sára Sándor                                               3,82                 3,72

11.Schiffer Pál                                                2,59                 2,41

12.Szabó István                                              3,70                 3,66

13.Tímár Péter                                               3,18                 2,89

14.Tolmár Tamás                                           1,79                 1,58

Ha a társadalom oldaláról közelítjük meg a filmklubokat mint civil szervezõdést, akkor a szervezését egyrészt a filmrõl speciálisan, nem üzleti megközelítésben gondolkodók szorgalmazzák. Másrészt a filmszakma egyes tagjaiban igen erõs az igény a társadalommal való párbeszédre, nem az arisztokratikus elkülönülés jellemzi õket.

Ha a magyar mozgóképkultúra történetét vesszük, akkor a filmhez való viszony sokrétûsége egyértelmûvé válik, és iskolai végzettségtõl, nemtõl, életkortól függetlenül létezik egy olyan igény a társadalom tagjaiban, amit (talán csak) a filmklubok képesek kielégíteni. De a társadalom és a film viszonyában, akár a szakmát, akár a filmhez erõsen kötõdõ nézõi csoportot vesszük, jelentõs eltérések vannak. Eddig erõsebben hangsúlyoztuk a mûvészfilm, szórakoztatófilm mentén elkülöníthetõ csoportokat, pedig az európai trendeket figyelembevéve a filmet (a mûvészetet) demokratikus vagy arisztokratikus attitûddel megközelítve is lehet csoportokat képezni. A mozgóképkultúra története azt mutatja, hogy a különbözõ politikai mozgalmak is használták a mozikat, a filmklubokat tömegszervezõ intézményeként (hozzátéve azt a megszorítást, hogy itt most a politikát tágan értelmezzük). A XX. század elsõ felében a baloldali gondolkodásmód, a társadalom demokratizálására való törekvés erõsebben koncentrált a filmre, a mozikra, a filmklubokra, mint egyéb gondolkodásmódok.

A filmklubok az MTFI égisze alatt azokat a filmeket is vetítették, amelyeket az intézet a filmmúzeumai számára vásárolt. A Filmklub Szövetség megalakulása után a filmklubok elkerültek a Filmintézet irányítása alól. Bár az 1990-es évek elején még forgalmazott külföldi és hazai filmeket egyaránt, de a pénzhiány megszüntette ezt a tevékenységet is. A szakmai jelenlét a Magyar Mozgókép Közalapítvány alapító tagjaként biztosított, de a jelentõség a századfordulón a korábbi évtizedekhez képest megkopott. Így a forgalmazás teljes mértékben eltûnt a tevékenységei közül, pedig elképzelhetõ, hogy a forgalmazási jog visszaszerzésével frissíteni lehetne a filmklubok programjait. Erre azért is szükség lenne, mert ha erõsödik az oktatási intézményekben a filmklubtevékenység, növekszik a filmklubok száma, akkor a moziprogramtól, a televíziók programjától eltérõ programkínálat biztosítása elengedhetetlen.

Az újabb századforduló új kérdéseket vet fel. A filmforgalmazás, a mozihálózat teljes mértékben átalakult, megváltozott. Ebben a változásban a filmklubok keresik a helyüket. A szórakoztató, a nem premiermozik helyébe a multiplex mozik léptek, amelyek a szórakoztatás helyett a fogyasztói magatartás részeivé tették a filmnézést. A filmet éppúgy fogyasztani kell, mint ruhát venni, ételt enni. A mûvészmozik (vagy más néven artkinok, klubmozik) nem a fogyasztói kultúrához kapcsolják a filmklubokat, hanem a könyvkultúrához, a kávéházi kultúrához, a zenekultúrához, ahol az eddig elemzett hagyományos célokat, feladatokat látják el. Ugyanehhez kapcsolhatók az oktatási intézményekben mûködõ filmklubok is, bár ott az ismeretátadásra való törekvés a legerõsebb.

7. A filmklubok önmagukról

2004-ben kérdõíves felmérés készült a Filmklub Szövetség tagjai és a hozzá pályázatot benyújtó filmklubok között. A Filmklub Szövetség pályázatán nemcsak a szövetség filmklub tagjai, hanem minden ilyen klubot mûködtetõ egyén és intézmény egyaránt résztvehet. Így a felmérés némi képet nyújt a ma mûködõ filmklubok sokszínûségérõl. A 108 kiküldött kérdõívbõl 29 érkezett vissza zömmel postán, néhányuk faxon (a válaszolók aránya 27 %).

A 29 kérdõív azt jelzi, hogy a Filmklub Szövetség által megkeresett filmklubok közül közel minden harmadik érezte úgy, hogy adatot szolgáltat a mûködése helyérõl, tevékenysége formai és tartalmi jellemzõirõl, a Filmklub Szövetségi tagságáról és a Filmklub Szövetség munkájáról kialakult véleményérõl.

A kérdõívre válaszolók közel kétharmada az egy éve mûködõ, de 5 évnél nem régebben tevékenykedõ filmklubok szervezõibõl, elõadóiból kerültek ki (62%). A kitöltõk átlag- életkora 43 év. Budapesten 34 %-uk, nagyvárosokban 41 %-uk, 21 % kisvárosokban él (egy falun). Ha a magyar mozitérképet nézzük meg, akkor a mozik a fõvárosban, nagyvárosokban léteznek, a kisvárosokban, a falvakban szinte alig. Ezzel összekötve feltételezhetjük, hogy a filmklubok mint mozipótló kulturális intézmények is léteznek fõleg a városokban és kisvárosokban. Ezt erõsítik meg az empirikus tapasztalatok is, melyeket a fõiskolai, egyetemi hallgatók e tárgyból írt dolgozatai tartalmaznak. Nem egy nagyvárosban rövidebb-hosszabb ideig mûködnek olyan filmklubok, melyek mintegy kiegészítik a középiskolában szerzett filmimereteket és videós filmklubokat alapítanak. /13 és 14.

A filmklubokat ma három kulturális intézmény fogadja be:

az iskolák, a mûvelõdési házak és a klubmozik, mûvészmozik. Rendszeres PR tevékenységet folytatnak, és a bejáratott marketingmódszerekkel hívják fel a potenciális érdeklõdõk figyelmét. Egy-egy filmklub 3-nál több módszerrel hirdeti tevékenységét. A legtöbben (69%) plakáttal és az interneten keresztül érik el a közönségüket (52%). A filmklubok bérlettel is, egy-egy elõadásra szóló jeggyel is látogathatók. A zömmel egyénileg összeállított programokhoz mind elõadások (86%), mind viták kapcsolódnak (82%). Ez utóbbi módszer alkalmazása közönségtõl (59%), filmtõl (51 %) és elõadótól (31 %) függ elsõsorban.

A kérdõívre válaszolók a tudatos filmklubosok, a filmet szeretõk által látogatott filmklubokat képviselték, hisz állításuk szerint a vetítések utáni vitákon a közönség jelentõs része, több mint a fele ott marad (62%).

Fontos mutatónak tartottuk azt a tényt, hogy a filmklub identitást jelzõ névválasztás jellemzõnek mondható-e a mai filmklubokra. Míg a korábbi évtizedekben, fõleg a filmklub szövetség megalakulása elõtti évtizedekben a helyet adó intézmény illetve neve mögött mûködhettek ezen intézmények, addig éppen az utóbbi évtizedek eredménye, hogy a filmklubok nevet is választanak. Amennyiben iskolában, mûvelõdési házban mûködnek , ezzel is jelezni kívánják önállóságukat. A mozikban mûködtetett filmklubokra ez a függetlenségüket hangsúlyozó attitûd nem jellemzõ. A kérdõívre válaszolók 76 %-ának van önálló neve. Néhány név a sok közül: Közgáz Filmklub, Pegazus Filmklub, Barack Filmklub, „Együtt lenni jó!” Filmklub, Újhullám Filmklub, „Orbis Pictus Archív Filmklub”, „8henry filmklub”, Tükör Filmklub, Soós Imre Filmklub. A felsorolt nevek arra utalnak, hogy a névválasztásban az elszakadás nem olyan mértékû, más esetben a függetlenség hangsúlyozása erõsebb (pl. Újhullám Filmklub, Soós Imre Filmklub stb.)

A filmklubok számát nagyon eltérõen ítélik meg. 20-tól a 3000-ig terjed a tippelt filmklubok száma. A véleményt írók szerint közel 400 filmklub létezik Magyarországon. Ha az irreálisan nagy számú mûködõ filmklubot valószínûsítõ válaszolókat figyelmen kívül hagyjuk, az átlag 96, s ez a realitások talaján áll. Körülbelül 100 filmklub mûködik ma Magyarországon, melyeknek becslésünk szerint talán a fele tart szoros kapcsolatot a Magyar Filmklub Szövetséggel. Bár a 100 filmklub a hosszabb ideje mûködõ filmklubokat jelenti. Vannak ezen kívül rövid ideig mûködõ, az intézményhez nem hosszan ragaszkodó csoportok is, melyek filmklubot hoznak létre, összejárnak filmnézésre, a kedvelt filmjeiket megbeszélik, sõt nem egyrõl tudunk, ahol szerepjátékokban is felidézik a kedvenc film kedvenc jeleneteit.

8. Hogyan tovább, filmklubok?

Alakulása óta nagyon beszûkült a Filmklub Szövetség lehetõsége. Nincs filmforgalmazási joga, a nemzetközi kapcsolatok ápolásához szinte semmi segítséget nem kap. A szakma egyre korlátozottabb pénzügyi keretei nem teszik lehetõvé az anyagi támogatását. Idõnként nem kevés helyrõl hallani, hogy nincs a klasszikus értelemben vett filmklub. A változott ernyõként is létezõ intézményi rendszerek megváltoztak, sokan közülük a túlélésért küzdenek, és ezen közben a filmklubokra csak annyiban figyelnek oda, ha ezzel segíteni tudják a saját intézményi túlélésüket. Iskolához, mûvelõdési házhoz, mûvészmozihoz való kapcsolódás mellett az identitással rendelkezõ filmklubok mûködését kellene nagymértékben támogatni, mert a mozgalomként való mûködés csak így képzelhetõ el.

Ennek a biztosítója, irányítója a Magyar Filmklub Szövetség lehetne. Ehhez viszont vissza kellene kapnia a forgalmazás, a folyóirat és a szakkönyv kiadás jogát és lehetõségét. A filmkönyvek száma örvendetesen gyarapodott a rendszerváltás óta. Egyre több kiadó vállalkozik filmes tematikájú könyvek kiadására. Ennek ellenére lenne helye a Filmklub Szövetség kiadásában megjelenõ könyveknek is, melyek alacsonyabb példányban jelennének meg, és a filmklubokban, könyvesboltokban, mozikban forgalmaznák õket. A szakmailag igényes filmfolyóiratok száma évek óta nem változik. Új szín lehetne a palettán a korábban jól mûködõ Filmklub Híradó megjelentetése, mely a klasszikus és modern filmértékek ismertetésére, elemzésére igényt tartó érdeklõdõket célozhatná meg.

Úgy érezzük, hogy az alábbi filmszakmai, kulturális tényezõk optimizmusra adnak okot:

1. a magyar film új korszakát éli, melyben egy nagyon markáns fiatal iskola jelent meg. Az ún. Simó osztály (néhány név közülük: Török Ferenc, Pálfy György, Groó Diána), valamint egy új filmrendezõ nemzedék ( pl.Mundruczó Kornél) filmjei egészen új utakon járnak, sajátos tematikájukkal és stílusukkal is sikert aratnak, a látogatók száma azt jelzi, hogy a moziba járó közönség kiváncsi a filmjeikre. Feltételezésünk szerint a nézõkben éppúgy, mint néhány évtizeddel korábban, él a vágy az alkotókkal való találkozásra. Erre a legmegfelelõbb hely a filmklub lehetne.

2. az általános, a középiskolákban, a felsõfokú intézményekben egyre több helyen folyik filmelmélet-, filmtörténet oktatás. A tanuló ifjúság sem homogén, nemcsak „multiplex-lakók” vannak köztük, hanem „film-érzékenyek” is, a „gondolkodtató” filmekre is kíváncsiak is. Számukra a filmklub lehetne a filmek megbeszélésére, a filmek elemzésére lehetõséget nyújtó kulturális intézmény.

3.   az utóbbi évtizedek terméke a filmkluboknak egy új típusa. Ezek a filmklubok még annyira sem kerülnek a Filmklub Szövetség látókörébe, mint a tagjai közé nem lépõ, de nála támogatásra pályázó intézmények csoportja. Itt elsõ sorban a kultuszfilm rajongók, az animék rajongóinak, stb. klubjaira gondolunk.

Mindazok az attitûdök, célok, melyek a filmklubokat 80 – 90 évvel ezelõtt életre hívták, ma is léteznek, de a változó filmszakmai, filmforgalmazási, filmoktatási közegben más szerepet kaptak. A változó, újonnan megjelenõ attitûdök és célok összegyûjtése után lehetne dönteni arról, hogy filmklub tartalmi és formai megújítását hogyan kellene véghezvinni.

Igényeket kialakítani, igényeket felvállalni - ezek lehetnének a filmklubokban, a filmklub szövetségben a jövõ jelszavai.

Jegyzetek:

1. Molnár Ferenc: A moziról. In: Kenedi János (össz.áll., szerk.): Írók a moziban. Budapest,1971. Magvetõ Kiadó, 30.p.

2. Radnóti Miklós: Chaplin: „Cirkusz”. In: Kenedi János (vál.,szerk.) i.m.. 167.p.

3. Ezúton szeretnék köszönetet mondani dr. Vértényi Jenõnek, aki felhívta a figyelmemet, és a rendelkezésemre bocsátotta Lajta Andor Filmmûvészeti évkönyv címû mûvét. 1924. V. évfolyam 107. oldal. A hirdetés további részében a belépés követelményeit, anyagi vonzatait ismerteti. Elkülöníti egymástól az alapító és a rendes tagokat. Taggá csak az válhat, akit igazgatósági, elnökségi, választmányi és egy alapító tag javasol.

4. Szõts István: Röpirat a magyar filmmûvészet ügyében, 22.p. A kiemelés a szerzõtõl származik.

5. Karcsai Kulcsár István: Két álmodozó. In: Szabó György (szerk.): A Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum 1957-1982. Budapest, 1982. Pécsi Szikra Nyomda, 30. p.

6. Köszönet Dr. Pintér Istvánnak a közlésért, aki az 1956-ban alapított, 1957 óta mûködõ Balázs Béla Filmklub elsõ összejövetelén is résztvett, és 1991-ig mûködéséig aktív résztvevõje, irányítója volt.

8. Veress József: A filmismeret terjesztés klasszikus mozgóképek alapján. In: Karcsai Kulcsár István (szerk.): Filmklub, filmkultúra. Tanulmányok a filmmûvészeti filmismeret -terjesztésrõl. Budapest, 197, 7.p.

9. Draskovics Tiborné – Bíró Gyula: A Filmtudományi Intézet ismeretterjesztõ tevékenysége. In: Szabó György (szerk.) i.m. 190.p.

10. Draskovics Tiborné – Bíró Gyula i.m. 192. És 193. p.

11. Pataky Iván: Amíg a filmklub eljut odáig. In: Karcsai Kulcsár István (szerk.) i.m. 32.p.

12. Szilágyi Erzsébet: Mozi, filmklub, televízió és videó (A filmklubtagok filmízlésének, filmmûveltségének jellegzetességei. In: Tibori Tímea (szerk): „Társadalmi idõ – >szabadidõ” A szabadidõ új problémái a mai társadalmakban. Budapest, 1995. Magyar Szabadidõ Társaság, 318.p., 306-307.p., 311. P., 312. P.

13. Móhr Miklós: A Filmklubom. KJF 2004. Dolgozat. Ebben a filmklubban nem voltbelépõjegy, félévig mûködött Kaposvárott 2001 õszétõl – 2002 tavaszáig. A filmek elõtt volt elõadás, utána beszélgetés. Olyan filmeket vetítettek, mint D.W. Griffith Türelmetlenség (1916), M. Antonioni: Az Éjszaka (1966), vagy T. Tykwer: A lé meg a Lola (2000)

14. Mosdóczy Krisztina: Moziklubok Budapesten KJF 2004. 19 filmklubot gyûjtött össze és elemzett. Ezek közül egy sem töltött ki kérdõívet, és múzeumok (Mûcsarnok, LudwigMúzeum), mûvelõdési házak (Bálin Zsidó Közösségi Ház, Dózsa Mûvelõdési Ház, ZEG-ZÚG Mûvelõdési Háza), egyéb intézetek (Független Pedagógiai Intézet, Sambhala Tibet Központ) mellett mûködnek. Valamennyi programja szerepel a mûködtetõ intézmény honlapján.

Felhasznált szakirodalom:

Bujdosó Dezsõ (szerk.): Filmklub, filmkultúra. Tanulmányok a filmmûvészeti ismeretterjesztésrõl Budapest, é.n. MFTI-NPI (Filmbarátok kiskönyvtára 7.)

Bujdosó Dezsõ (szerk.): Filmklub, filmoktatás Budapest, é.n. MFTI-NPI (Filmbarátok kiskönyvtára 9.)

Draskovics Tiborné – Bíró Gyula: A Filmtudományi Intézet ismeretterjesztõ tevékenysége In: Szabó György (szerk.): A Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum 1957-1982 Budapest, 1982, MFTI pp. 169-199.

Juhász Árpád (szerk.): A filmterjesztés elméleti és gyakorlati kérdései Szöveggyûjtemény

Budapest, é.n. II. kötet

Karcsai Kulcsár István (szerk.): Filmklub, filmkultúra. Tanulmányok a filmmûvészeti ismeretterjesztésrõl. Budapest, é.n. MFTI – NPI (Filmbarátok kiskönyvtára 5.)

Szilágyi Erzsébet: A filmklub-mozgalom in: Juhász Árpád (szerk.): Útközben a magyar filmterjesztés. A filmterjesztés rendszerének átalakulása 1982-1992 Tények, reflexiók Budapest, 1993. FILMOSZ – OPAKFI, pp. 173-181.

Szilágyi Erzsébet: Mozi, filmklub, televízió és videó (A filmklubtagok filmízlésének, filmmûveltségének jellegzetességei) In:Tibori Tímea (szerk.): „Társadalmi idõ – szabadidõ” A szabadidõ új problémái a mai társadalmakban, Budapest, 1995. Magyar Szabadidõ Társaság, pp. 303-325.

Szõts István: Röpirat a magyar filmmûvészet ügyében Budapest, 1989. MFTI reprint kiadás

vissza a cikkekhez