Kedves Honlaplátogatók! Kedves Barátaink!


Az új tanév küszöbén nagy örömmel és – bevalljuk – némi megilletődéssel köszöntünk benneteket!

Az öröm magától értetődő, hiszen „Filmet nézni, együtt lenni: JÓ”! Ami az elérzékenyülést illeti, jelentjük: „nagycsoportos” korba érkeztünk, a Petőfi Gimnázium „Láss, ne csak nézz!” Filmklubja idén szeptemberben ünnepli 5. születésnapját! El sem hisszük…

KÖSZÖNJÜK!!! Köszönjük mindazoknak, akik segítettek, támogattak minket: hűséges kollégáink-barátaink, s mindenekelőtt TANÍTVÁNYAINK, akik sokszor adtak nekünk erőt, kedvet, s húztak ki minket a reménytelenség és a „nem csináljuk tovább”–gödreiből! Merthogy nem volt könnyű… De félre a sirámokkal! Köszönjük mindenkinek, aki – egyszer-kétszer, néha, sokszor, rendszeresen – betért hozzánk és nem elfecsérelt időnek tudja be ezeket az alkalmakat.

Külön köszönet illeti a sok kedves vendéget, akit klubunkban köszönthettünk – lásd Emlékkönyv! –, s akik nélkül bizonyára jelentéktelenebbnek, emléktelenebbnek tűnne a mi múltunk.

Nem csak illendőségből, de nagy tisztelettel és hálával köszöntjük intézményes támogatóinkat; időrendben idézve őket: a Petőfi Gimnáziumot, a Magyar Filmklubok és Filmbarátok Szövetségét, a Márai Sándor Alapítványt, a Magyar Mozgókép Közalapítványt és Budapest Mozi Közalapítványt. Szakmai és anyagi segítségük lehetővé tette, hogy filmklubunk gépezete (előadásszervezés, klubhelyiség, előadók stb.) működjön. Személyes köszönetünket fejezzük ki Szilágyi Erzsébetnek, Rák Mónikának, Marosi Veronikának, Ramm Helgának, Kun Tímeának, Barsi Pálnak, Endrődi Gábornak, Péter Andrásnénak és Szűcs Annának a pályázataink körüli fáradozásáért, ügyviteli munkájáért! Köszönjük Bakondi Gábornak, Vizy Jánosnak és Horváth Zsófiának az iskola honlapján, filmklubunk megismertetése érdekében végzett szakmai munkáját!


Végezetül hadd szóljunk legközelebbi munkatársainkhoz:

-     köszönjük a Tabán Mozi vezetőinek, Kalcsú Évának, ill. Melis Tamásnak az elkötelezettségét, nagyvonalú segítségét, együttműködési készségét; munkatársainak: Zitának, Ildinek az együttérző, bíztató jelenlétét, ötleteit! Köszönjük Alajos és Béla munkáját a vetítőgépek mögött! Jólesik tudnunk, hogy nem vagyunk egyedül és a Tabánba „hazajövünk”!

-     köszönjük Kovács István Lászlónak varázslatos plakátterveit, emléklapjait!

-     köszönjük Somogyi Ildikó tanárnő és az ex-10-es csapatának lelkes és hűséges segítségét a PR-munka, ill. a jegyszedés területén!

-     köszönjük Doby Gabi és Gózon Gyula kollégánknak a profi hangosbemondást!

-     köszönjük valamennyi kedves moziérzékeny kollégánknak, hogy mozgósítja diákjait és csapatostul jön moziba!

-     köszönjük Anitának és Ferinek a felejthetetlenül szép virágcsokrokat és kompozíciókat!

-     köszönjük Gábornak a szórólapokba fektetett munkát, az igényességet és a sok szervezést!

-     köszönjük Baum Attilának, hogy önzetlenül és következetes építőmunkával, rengeteg ötlettel, a mi informatikai tudatlanságunkat-járatlanságunkat elviselve létrehozta a klub önálló honlapját! Segítségével új utak nyílhatnak a mi kis filmklubos közösségünk előtt éppúgy, mint a Petőfi Gimnázium és a filmklubmozgalom számára. Reméljük, élni tudunk e lehetőségekkel!


Köszöntőnk végén minden kedves honlaplátogatót szeretettel invitálunk a további kalandozásra: tessenek kattintani; a honlapon megtalálható a teljes műsorterv, szerepelnek az évad filmjeinek ajánlói, képei, lehet szavazni az elmúlt év legjobb filmjére, új bérletrendszert hirdetünk, érdemes elolvasni az emlékkönyv bejegyzéseit… Egyszóval: van, mit nézelődni! Nagyon várjuk az új, 9. évfolyamos diákjaink jelentkezését, kíváncsiak vagyunk a véleményükre! És azután:


TALÁLKOZZUNK A SZÜLINAPI VETÍTÉSEN, SZEPTEMBER 12-ÉN ! ! !


Szeretettel várunk mindenkit :

Farkas Edit és Ludassy György

szervező tanárok


Budapest, 2006.augusztus 31.