Az 1919-es magyar kommün bukását követő hetekben-hónapokban járunk. Egy példás cseléd legendája terjed Krisztinavárosban. „Olyan lány az, hogy meg kellene aranyozni a kezét.” Ez a lány Édes Anna, aki végül Vizyékhez szegődik. Nehezen szokja meg új otthonát. Idegen szemmel néznek rá. „Ezek mégiscsak más emberek, mint mi” – gondolják. „A gyomruk is más, a lelkük is más. Cselédek. És azok is akarnak maradni.”

Kosztolányi Dezső életművének centrumában áll az Édes Anna. Lezárja az író regényeinek vonulatát: érett, kiforrott mű, amely az úr-cseléd viszony, a tökéletes, de egyben kölcsönös kiszolgáltatottság bemutatásán keresztül az emberi természetre kérdez rá és arra, milyen értékek és hogyan érvényesülhetnek a világban.

Fábri Zoltán nagy erővel, expresszionista hatáselemekkel, drámai hangkompozíciókkal, az erőteljes kontrasztokra építve viszi színre Kosztolányi regényét.