A gyerekkor rendezője, Truffaut szabadjára engedett kamerája a Négyszáz csapásban bezárt és rabságukból megszökő gyerekeket figyel. Önéletrajzi film, mely egyszerre szól nyomasztóan és felszabadítóan a szeretethiányról. Hőse, Antoine a kamaszkor küszöbére érkezett. "A boldogtalan gyermek mindig bűnösnek érzi magát, s talán ez a legszörnyűbb" - mondta Truffaut. Antoine azért boldogtalan, mert szülei is azok. Szintén magányos barátjával kisebb-nagyobb diákcsínytevéseket követ el, s emiatt szülei jóváhagyásával javítóintézetbe záratják. A film befejezése különösen nyugtalanítóan sugározza a szabadságba-szökés egyszerre felszabadító és nyomasztó kettőségét. Az utolsó három perc véget nem érő futás a tengerparton, a kamera hosszasan kíséri Antoine-t, mígnem Jean-Pierre Léaud nyugodt arccal, riadt tekintettel visszanéz. Felénk. "A Négyszáz csapás a legszebb film elárult gyerekkorunkról." (Bikácsy Gergely)